Álmoskönyv, álomfejtés és tudatos álmodás: mit jelent az álmunk?

Álmoskönyv, álomfejtés és tudatos álmodás

Az alvás során mindenki álmodik. Még akkor is, ha reggel felébredve semmire sem emlékszünk. Az álom létrejöttének oka és módja ugyanakkor máig ismeretlen. De az embereket mindig is érdekelte, hogy van-e jelentősége egy álomnak. Többen foglalkoznak álomfejtéssel és rengeteg álmoskönyv létezik. De vajon tényleg meg kell fejtenünk az álmunkat?

Mi az álom?

Az álom képek, gondolatok, hangok és érzelmek összessége, amely az agyon fut át alvás közben.

wikipedia

Az álommal kapcsolatos első feljegyzések mezopotámiai agyagtáblákon lettek rögzítve. A rómaiak úgy gondolták, hogy az álom az istenek üzenete, vagy jövőbelátás.

Freud szerint a napi eseményeket és élményeket dolgozza fel ilyenkor az agyunk. Mások szerint az álom egyszerűen az idegsejtek véletlenszerű kisülése az agyban.

Tény, hogy az álomnak biológiai és pszichés funkciói is vannak. Az álom során a testünk izmai elernyednek, légzésünk gyorsabb lesz és a szemünk elkezd mozogni. Ezt hívják REM fázisnak. Ilyenkor az agyi aktivitás hasonló az éberléthez, ugyanakkor testünk mozdulatlan, az idegsejtek “kipihenik” magukat, és feldolgozzák a napi eseményeket. Pszichésen pedig a helyükre kerülnek a dolgok.

Egy álom tarthat 1-2 percig, de tarthat akár fél órán át is. Egy alvásciklus során akár 4-5 alkalommal is álmodhatunk. Érdekes dolog, hogy legtöbb esetben az ember ébredés után elfelejti az álmot. Vannak viszont olyan élethű álmok, amik szinte emlékként maradnak meg bennünk.

Az álomnak bizonyosan köze van az emlékeinkhez, mert egy érdekes felmérés szerint, akik gyerekkorukban csak fekete-fehér filmeket láttak, azok gyakran fekete-fehérben álmodnak. De az is érdekes, hogy a vakon született embereknek, mivel nincs vizuális emlékük így ők a tapintást, hallást vagy szaglást álmodják újra.

Gyakran nem emlékszünk rá

Azt mondják az a jó, ha nem emlékszik az ember az álomra, mert az azt jelenti, hogy teljesen kipihente magát és a sejtjei feltöltődtek. Igazából attól függ, hogy emlékszünk-e az álmunkra, hogy az alvás melyik fázisában ébredtünk fel. Ha közvetlenül az álom után, akkor nagy valószínűséggel emlékszünk az álomra. De gyakran visszaalszunk és az álom emléke felülíródik.

Tény, hogy azokra az álmokra gyakrabban emlékszünk, ahol az álom több érzékszervre egyszerre volt hatással. Ha álmunkban nyalunk egy fagyit és az ráfolyik a kezünkre, akkor egyszerre érezzük az ízt és a hideget a kezünkön. Így nagyobb a valószínűsége, hogy megmarad az álom.

Álomfejtés

Ha elfogadjuk azt a tényt, hogy az álom során a napi életeseményeket, és a minket ért érzelmeket dolgozzuk fel, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy álmot fejteni mindig csak személyre szabottan tudunk. Egy bizonyos álom ezért mindenki számára mást jelenet! Ez alapján a neten és könyvtárakban található számos álmoskönyv és álomfejtő technika mehet is a levesbe.

Vannak persze olyan álmok, amikből akár általánosítani is lehetne például, ha álmunkban felakasztanak minket, akkor minden bizonnyal szorongunk. De az is állhat a háttérben, hogy egyszerűen csak elfeküdtük a nyakunkat.

Bármit is álmodunk, az kihathat az életünkre. Csak attól függ, hogyan értelmezzük az álmunkat. Ha jelnek vesszük, akkor tudat alatt is megpróbáljuk úgy alakítani az életünket, hogy az esemény bekövetkezzen vagy épp elkerüljük. Ha valaki például gyakran álmodja, hogy lezuhan, akkor könnyen elképzelhető, hogy a való életben kerülni fogja a magasságot. Vagy ha valaki azt álmodta, hogy ötöse lett a lottón, akkor szinte biztos, hogy a héten venni fog egy szelvényt.

Érdekes az is, hogy az álmok lehetnek elfojtott vágyak is. De itt különbséget kell tennünk gyerek és felnőtt közt is. Ha például egy gyerek a nyalókáról álmodik, akkor ő valóban nyalókát akar. Míg, ha egy felnőtt álmodik róla, szinte biztos, hogy valami más áll a háttérben.

Tudatos álmodás

tudatos álmodás
mi irányítjuk az álmunkat

Legyen az álom akármennyire is valószínűtlen, amikor álmodunk, nem vagyunk tudatában annak, hogy éppen az álomvilágban vagyunk. Ilyenkor az agyunk csökkent kapacitással dolgozik és ezért van az, hogy valóságosnak élünk meg mindent.

A tudatos álmodás lényege, hogy az alvó tisztában van azzal, hogy éppen egy álomban van, és így az álomban annak bármely elemént módosítani, befolyásolni tudja. Leegyszerűsítve, arról álmodik és azt csinál az álmában, amit csak szeretne.

Nagyon jónak hangzik egy ilyen képesség, de a tudatos álmodáshoz nagyon sok gyakorlás szükséges.

A tudatos álmodás elsajátításához többféle módszer is létezik:

1. Valóságteszt

A valóságteszt során a hétköznapi dolgaink során folyamatosan megvizsgáljuk magunkat, a környezetünket és feltesszük magunknak a kérdést: ez most álom vagy valóság?

Mikor felkelünk nézzünk rá az óránkra. Tudjuk milyen nap van ma, mi a dátum. Gondoljunk bele a napi feladatainkba. Ha sétálunk, eszünk, mosdunk vagy dolgozunk, keressük folyamatosan az álomra utaló jeleket. Egy idő után ez a “játék” rendszeressé és automatikussá fog válni bennünk, és mivel az álmunk során az emlékeinket dolgozzuk fel, az álmunkban is elő fog jönni.

A dolog akkor válik izgalmassá, mikor az álmunkban tesszük ezt és végzünk valóságtesztet. Ha az álomban próbálunk visszaemlékezni, hogy reggel milyen ruhát vettünk fel, nem fogjuk tudni. Ekkor ébredünk tudatunkra és rájövünk, hogy bizony álomban vagyunk.

Sokan az első ilyen “felismerés” alkalmával hirtelen fel is ébrednek az izgalomtól, de gyakorlással ez is kontrollálható.

2. REM jelző

Az álmaink az alvás REM fázisában kezdődnek. Ebben a fázisban az izmaink elernyednek (alvásparalízis) azért, hogy fizikailag ne tudjuk azt csinálni, amit az álmunkban. A légzés szapora és szabálytalan lesz és a szemünk elkezd mozogni.

Remee tudatos álmodás segítő maszk
Remee – tudatos álmodás segítő maszk

Léteznek már olyan maszkok, amik érzékelik a szemmozgást és ilyenkor gyenge fényjeleket küldenek az alvó személynek, aki ezt érzékeli az álmában és tudatára ébred.

Álmoskönyv: Leggyakoribb álmok

A cikk végére kissé elkalandoztunk az álmoskönyv témától, de aki továbbra is megfejtené az álmát, annak összegyűjtöttük a 20 leggyakrabban keresett álmok leírásait Krúdy Gyula: Álmoskönyv című könyvéből.

autóa befektetésekben legyünk óvatosak
békanagy bevétel vagy családi szerencsétlenség
békát látnielárulnak
béka rád mászikbetegség
béka brekegést hallanimegcsalnak
csókáltalában szomorúságot jelez
darázscsúf rágalom
darázscsípésharag, ami pletyka miatt keveredik
darazsat megölniszomszédoddal kibékülsz
halott darázsöregség
egérbátorság
egerekjólét, jó házasélet
egeret látninyereség
egér ágybanváratlan szerelmeskedés
foghalál
gyerek, babafiataloknak szórakozás, felnőtteknek harag
halálnyomorúság
halva látni magadhosszú élet
jéggond és betegség
kutyagyönyörűség
kígyórövid időn belüli gazdagságot
sok jót nyersz
macskaféltékenység és lángoló szerelem
nyúlfélelem
pókszerencse
pókhálószerencsés szerelmi viszony egy gazdag asszonnyal, amely nem végződik házassággal
repülniházak felett szegénység, víz és mező felett gazdagság
sírásörömteljes nap
tűzkár vagy bosszúság
vérveszély
zuhanásnem ott vannak sikereid, ahol szeretnéd

Oszd meg velünk a történeted!

Volt egy álmod és nálad működött az álmoskönyv jóslata? Esetleg tudatos álom élményed volt? Oszd meg velünk a történeted kommentben!

Sending
Értékeld a cikket:
5 (2 szavazat)

Ez is érdekelhet:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük